Hogy milyen lovat válasszunk?
Ez az egyik legfontosabb kérdése annak, aki lovat szeretne. Nem csak annak, aki versenyik vele, hanem annak is, aki csuoán "fűnyírónak" használja. Természetesen más cél más lovat igényelnek.

Akik sportlovat szeretnének, és versenyeken szerenének indulni, azoknak természetesen az adott versenysportra leginkább alkalmas lófajta egy igen kiválló egyede a legmegfelelőbb. Ők azok, akik általában tudják, milyen lóra van szükségük.

Egy másik réteg, akik csupán gyönyörködni szeretnének ezekben a csodás lényekben. Nos nekik talán végig kellene gondolniuk, hogy maguknak szeretnének csak jót, vagy az állatra is gondolnak. Annak ugyanis nincs értelme, hogy vesznek egy méregdrága lovat, amivel semmit nem csinálnak, csak mutogatják a rokonoknak, hogy lám, mennyi pénzem van, tudtam venni egy ilyen ritka lovat, (csak nem ülök rá, mert nem merek, mert igaziból csak nézni szeertném, s mivel nem dolgozik a paci, csak tömöm a zabbal, igazi sárkány lett belőle)
Vagyis ha nem használjuk a lovat, az nem jó neki feltétlenül. Egy kis boxba bezárva, mozgás és társak nélkül, egyedül, és minden ingertől elzárva... Nos ez nem a lovak álma... Ha ilyen lótartók szeretnénk lenni, inkább gondolkodjunk el egy életnagyságú képen, vagy egy igen drága festményen (ami ugyannyira megmutatja, hogy mennyi pénzünk avn és azt is, hogy mennyire szeretjük a lovakat), esetleg egy kitömött állaton (oké,ez kicsit morbid)

A harmadik csoport, akinek én segítséget szeretnék valójában ezzel a cikkel nyújtani, azok, akik egy kellemes társat szeretnének az életben, és ugyan nem szeretnének vele versenyezni, de azért szeretnék használni, és akár kisebb lovastudással is szeretnének vele terepre menni, lehetőleg óriás feszítőzablák nélkül.

Számukra, semmiképpen sem ajánlanék versenypályáról kiöregedett lovat. Bár ezen állatok többnyire igen szépek, és már teljesítettek, a legtöbb esetben magasabb lvoastudású lovas lovagolta, mint mi, és elképzelhető, hogy olyan hibáit is tudta orvosolni a lónak, amire mi képtelenek vagyunk. Nem azt mondom, hogy csekély a lovaglótudásunk, de a sportlovak általában naponta mozognak, naponta lemozgazják őket. Ez a napi rendszeresség, lássuk be, szinte megoldhatatlan egy kedvtelésből tartott állatnál. Előfordulhat ugyanis, hogy épp sok a vizsga vagy sok a témazáró vagy az ember nagyon el van havazva a munkával. Ilyenkor nem teheti meg, hogy mégis minden nap lovagol két órát. Egy-egy ilyen időszak után meg előbb-utóbb nem mer fellülni a lovára, mert ezek a lovak szinte megbolondulnak, ha nincsenek naponta lemozgatva. Amikor végre lóra ülhetnénk, egy energiabombára kell felülnünk, akivel küzdeni kell legalább fél óráig, mire annyira megnyugszik, hogy észreveszi, hogy valaki van a hátán. Ez egy ördögi kör, mert ezek miatt a rossz élmények miatt egyre tovább halogatjuk a lóraülést, míg végül nem is használjuk a kedvencünket. Ez neki sem jó.

Azt javaslom tehát, hogy- ha egy mód van rá- kerüljük a (különböző) versenylovakat!
Amit fejjebb leírtam, kitűnően orvosolható a megfelelő fajtaválasztással. A hucul például olyan fajta, hogy akár rendszertelen mozgás mellett sem keseríti meg lvoasa életét, több hét kihagyás után is olyan, mintha tegnap foglalkoztunk volna vele utoljára. Ennél a fajtánál elfelejthetjük a percekig tartó ugrálást azon való örömében, hogy végre felnyergelik.
Természetesen ennek a lófajtának is az a legjobn, ha minél rendszeresebben megy-mozog. Ám ez a fajta nem fog minket megölni, miután hazatérünk a nyaralásból...

Az is szempont lehet, hogy ne csak egy családtag használhassa a lovat.
Itt is a fajtaválasztás a jó megoldás. Vannak olyan fajták, amik a fiatal korosztályt éppolyan kedvesen viszi, mint amilyen tempósan megy a felnőttekkel.
Én azt gondolom, ezek az igazi hobbilovak. Akik az apukát is elbírják, de a kislányuk is elbír vele...
Ilyen fajta válhatna a huculból is, és már ma is ilyen fajta a haflingi. Ezen fajták elég erősek ahhoz, hogy elbírjanak egy felnőttet, de elég alacsonyak ahhoz, hogy egy ifjú lovas is rájuk ülhessen.

A hidegvérűek térhódítása sem véletlen. Ezek a fajták nyugodtak, (mégsem lusták, mint ahogy sokan gondolják) ideálisak egy hobbilovasnak, mert nem "ideggyengék".
A fríz, a shire térhódítása is ennek köszönhető (természetesen a fajta kitenyésztő országának a határozott támogatása mellet).

Ugyanilyen ló lehetne a magyar hidegvérűből és a muraköziből is, ugyanilyen sikerfajta lehetne, hiszen azok a lovak is tökéletesen megfelenek ezeknek a követelményeknek.

Az is szempont, hogy viszonlag gazdaságosan lehessen tartani a lovunkat. Ennél a szempontnál a primitív fajtákra hívnám fel a figyelmet, mint a bosnyák hegyiló, a hucul, a shetland vagy a konik, amelyen szerény körülmények között alakultak ki, s így rendkívül jó takarmányértékesítők.
Több példát is hallottam már arra, hogy példűul a hucul mennyivel "gazdaságosabban üzemel", mint más fajták. Egyszer egy hucul tartottak együtt egy angol telivérrel. Az angol telivér csont és bőr volt, míg a hucul szépen gömbölyödött, és nem csak azért, mert a hucul elette a nagy elől az ennivalót. Az angol telivér, a lovak gyorsasági rekordere Sokkal belterjesebb tartáshoz szokott, mint a primitívebb fajták. Az angol telivér igényli a koncentrált takarmányt, csak így képes teljesítménye maximumát nyújtani. Egy dolgozó hegyilónak azonban muszály volt jól értékesítenie a takarmányt, mert különben felkopott az álla.
Máskor arab lóval vagy ahal-tekével indult közös túrára a hucul. Ekkor is az arab lefogyott és hetekig magához sem tért, míg a hucul egy-két nap alatt kipihente a nagy megterhelést (70 km egy nap alatt, és nem távlovas-sporta kiképzett állatok). Az ahal-teke egyszerűen kidőlt a sorból, és lószállítóval kellett hazavinni (az egy másik út volt).
Tudom, hogy ezen most az összes arabló-tartó és ahal-tartó elszörnyed, hogy hogy hazudhatok ekkorát, hiszen mindenki tudja, hogy ez a két fajta a hosszútávlovaglás királya, de ezek, higgyjétek el, nem hazugságok. Magam is csodálkozom rajta, hogy ez a két tipikusan hosszútávra kitalált ló hogy szerepelhetett rosszabbul, mint a hucul, mégis így történt.
Csak azzal tudom magyarázni a történteket, hogy a hucul a jobb takarmány-értékesítő-képessége miatt gyorsabban regenerálódott a lovaglás közötti szünetekben, mint társai.

Szerintem az is fontos, hogy legyünk egy kicsit protekcionisták. Ha nekünk is van hidegvérűnk, válaszzuk azt! Ha nekünk is van "kocsis-fajtánk", válaszzuk azt, ha nekünk is van kislófajtánk, válasszuk azt!
Ha itthon is gyártanak jó nyerget, válasszuk a magyart. Ha termelnek a faluban is jó takarmányt, ne vegyünk s másik megyéből!
Természetesen maradjunk az ésszerűség talaján, de ahogy az egyik tanárom mondta:
"ha hazait veszel, saját magadat véded..."

Utolsó gondolatként meg kell jegyeznem hogy felejtsük el azokat a rémhíreket, hogy ez vagy az a ló málhásló, és emiatt nem lehet nyergelni, mert mondjuk a lipicai is kocsisló, mégis a bécsi-spanyol-lovasiskola fő fajtája, vagy hogy a hidegvérű nem is tud vágtatni, hiszen csak szántottak vele és emiatt "elfelejtette a vágtát". Ilyen nincs. A hidegvérűek igenis vágtatnak, sőt talpuk alatt dübög a föld, ahogy óriási lépteikkel falják a kilómétereket. Azokat a megjegyzéseket is engedjék el a fülük mellett, hogy ez a póniló csak játékmackó, és olyan rajta lovagolni, mint egy varrógépen, mert kicsiket lép.
Próbáljanak ki több lovat, és többször, ne csak egyszer, mert gyakran az első benyomás csalóka lehet. Én egy lónak mindig legalább két esélyt adok. Van úgy ugyanis, hogy épp rossz napja volt,vagy rosszat álmodott, és különben is egy alkalom nem alkalom.
Felejtésk el azokat a régi sztereotípiákat, hogy a pónik gonoszak és hogy a hidegvérűek meg lassúak. 

írta: rixa